Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola


Ha ezt az üzenetet látja, akkor a böngészőjében frissítésre szorul a Flash plugin.
Ma 2018. április 24., kedd György, Debóra napja van.
HÍREK

Örökségünk (a magyar kultúra ünnepe a csepregi iskolában)
2018. január 29.

Január 22-én reggel 8 órakor mi is megünnepeltük a magyar kultúra napját. Ráhangolóként a magyarság kulturális értékeiről készült diasort nézhettük meg, miközben Vadkerti Imre: Az élet szép című dala szólt halkan.

Taródi Tamás 5. b és Kluk László 7. a osztályos diák versben beszéltek arról, hogy milyen is a mi hazánk, miért fontos ez a föld mindannyiunknak.

Kölcsey Ferenc Himnusza nemzeti imádságunk, szimbólumunk. Egy dal, amit előbb megtanulsz, mint tartalmát megértenéd. Ilyen és hasonló gondolatokat hallhattunk a hetedikes Váczy Kamillától, Molnár Tomitól, Majoros Mircsitől, Galavics Mátétól és Gyurácz Bogitól. 4 kis elsősünk Sándor Bori, Domnánics Noémi, Ambrus Eliza  és Luif Áron elszavalta a nemzeti énekünk első versszakát. A többi versszakot idén az alsós és felsős testvérosztályok mondták felváltva, majd az utolsó szakasz sorait közösen adtuk elő. A hetedik évfolyam ebben a félévben sokat foglalkozott irodalom órán a Himnuszunk megismerésével, értelmezésével. Ebből kaptunk ízelítőt Horváth Kingától, Soós Dorinától, Horváth Ákostól, Váthy Bálinttól, Kun Sárától, Iván Gergőtől, Vigh Rebekától és Domnánics Márktól.

Majd a népdaléneklési- és balladamondó verseny első helyezettjeinek szereplése következett. Magyar népdal kincsünkből Horváth Dorka 3.a osztályos tanuló énekelt el egyet. Gyurácz Bogi T. Molnár Zsuzsanna gyűjtéséből válogatott csepregi balladát, ezt mutatta be nekünk. Kluk Laci klarinétján ismerős dallam csendült fel és érintette meg szívünket: „Elindultam szép hazámbul, híres kis Magyarországbul…”. A hetedikesek arra is vállalkoztak, hogy közösen szavalják el Simonyi Imre: Rendületlenül című versét. „ S ha másként nem – hát legbelül: hazádnak rendületlenül!” – visszhangozottak az aulában a lányok, majd a fiúk szavai. „Az elhangzott gondolatokat nemcsak eszünkkel, de szívünkkel is értenünk kell. Reméljük, hogy e szép szavak eljutottak lélektől-lélekig.”- figyelmeztetett bennünket befejezésül Németh Rebeka.

A szereplők és felkészítőik az Örökségünk című gyönyörű dal eléneklésével búcsúztak tőlünk, mialatt a háttérben megjelent a történelmi Magyarország térképe a magyar zászló színeiben, valamint a nemzeti címerünk. Talán néhányan meg is jegyezték a többször ismételt refrént, aki nem, íme. Olvassuk, véssük eszünkbe-szívünkbe mindannyian!

„ Megtanulom, megőrzöm

tanítom, továbbadom

a szüleim nyelvét, a gyerekeim hangján

elkopni nem hagyom.”

Horváth Katalin és Tóthné Takács Tünde

szervezők

Legfrissebb hírek, rendezvények
Rendezvények
HKSzCsPSzV
1
2345678
91011131415
16171819202122
23242526272829
30
Támogatók
ÖKOISKOLA
HAT-15-05
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Hirdetés
Fenntarthatósági Témahét